A számítógép: régi küzdelem ez már. Vége sosem lesz, azt senki sem teszi meg, hogy eladja az otthoni gépét, a munkahelyit meg használni kell. A nagy kérés, hogy hol van az a határ, ameddig én uralom a gépet, és mikortól engedelmeskedem neki. Először csak leveleket nézek, híreket olvasok. A baj talán ott kezdődik, ha játszani kezdek. Ott nincs megállás, mert a választék akkora, hogy szinte sosem lehet ráunni. Egyre gyakoribbak a vég nélküli játékok, ahol szinte követelmény, hogy rendszeresen foglalkozzon vele az ember. Az online tamagochi úgy jött el, hogy észre sem vettem. Ezektől a legnehezebb szabadulni, nehéz nagy levegőt venni és bezárni, de utána jó felfedezni a valódi világot. Tudom, mert most ez történik velem.Könyvekhez nyúltam, nagyszerű újra meghatódni egy versen, izgulni egy regényen. Csak ne essek vissza. Jártam már így. Ha megbillentem, mert nem tudtam megélni meglévő a boldogságot az életben, akkor könnyű volt a géphez fordulni. Instant figyelem, az érzés, hogy vagyok valaki. De csupán virtuális.
"Micsoda rabság a gépszabadság"
(Ákos)
Kifelé a szabadba. Most ágyhoz kötve különösen kínzó a kinti napsütés.Nemsokára jön egy még hosszabb szünet, azt inkább a teraszon szeretném tölteni olvasással, meg egy pohár borral. A többire nincs hatásom.
"Mit tehetsz te mást, ha neked is ez maradt?"
(Adamis Anna)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése