A vándor az erdő mélyén ült, egy nagy fa alatt, szemébe húzta a csuklyáját, hogy a zuhogó eső elől védje magát. A tűz mellette rég elaludt, nem is foglalkozott vele. A hidegtől és a félelemtől reszketett. Messzire futott az öreg kastélyból, nem is nézett vissza. De nem tudta elfelejteni a törött üvegű képet, amit odabenn látott meg. Összerázkódott, ahogy felidézte a pillanatot. A kép ismerős volt, valahol látta már, tudta, hogy valamikor köze volt hozzá. De nem akart emlékezni rá. A botjára támaszkodva sírt az esőben. De az emlékezete utolérte.
Megint maga előtt látta pillanatot, amikor felöltötte a vándorgúnyát, amikor nekiindult, hogy bejárja a világot. Megjelentek a városok, ahol járt, a szegényesebbek, a pompásabbak, mindegyik, amelyikben hosszabb-rövidebb ideig elidőzött. Egyikben sem találta a helyét. Az erdőt szerette, a fákat, a kis patakokat.
Aztán az egyik városban otthonosan érezte magát, kényelmes volt, rengeteg találmánnyal ismerkedett meg, amik kényelemessé tették az életét. Egy éjjel rátörtek, kidobták a városból, mondván nincs maradása egy jöttmentnek. Nem értette, hiszen szívesen segített megszerelni a a városlakók ereszcsatornáját, vinni a cekkereket a piacról, úgy érezte, helye van.
Megint az erdőben talált menedéket. Csalódott az emberekben, a városokban. már azt sem tudta, hová igyekszik.
De most hazavágyott. A kép az emlékezetében egyre színesebb lett, az asszony arca a képen egyre pirosabb lett, a saját arca sem volt már falfehér. A két szempár mosolygott a képen. A pár keze összekulcsolva. Egyek.
Felemelte a tekintetét, felnézett a kitisztult égre, a Hold nézett vissza rá fentről és lentről az összes pocsolyából is.
Hátratolta a csuklyát, kibontotta a haját, kihúzta magát és nagyott szippantott az esőszagú levegőből. Mosolygott. Felvette a vándorbotot, már tudta, hova visz az útja. Vissza, ahonnan elindult, vissza a kincseihez, vissza terített asztalhoz, ahol a vacsorának való őzet ő ejti el, de elkészíteni már azok a kezek fogják, akik a szakadt bekecsét is befoltozzák és amelyek letörlik homlokáról a hosszú út porát.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése