Helyzet, jelentés

Hány nap is telt el? Hány éjjel, hány nappal? Nem számolom. A savként maró fájdalom megint kiömlött az üvegből. Rám, a szívemre. A veszteséget ma nem tudom megélni. A bűntudat nyer ma és az önmarcangolás, a vágy, hogy visszaforgassam az idő kerekét. Ma nehéz elfogadni a sorsomat, az utat, a küzdelmet, ami végül majd jobbá tesz.

"És addig? addig nincs megnyugvás. Addig folyvást küszködni kell"

                                      (Petőfi Sándor)

Pihenni vágyom a harc közben, holott ez olyan küzdelem, ami folyamatosan tart. Barátok mellett kicsit csendesebb a csatazaj, de olyankor hadijelentést kell adni, bevallani, hogy az előző csatát elvesztettem, nem volt rugalmas elszakadás, hanem megsemmisítő vereség. Újrarendezem a csapataim és  megint harcba indulok magam ellen. Az ütközetben néha patakokban ömlik a könny, egy-egy csapástól megtántorodom, de a tusa nem ér véget. Valószínűleg sosem fog. De ahogyan két malomkő között a búza megőrlődik, vagy a golyó simára csiszolódik, talán
A mai nap nem volt kedvem csatázni, mintha ezt én dönteném el, nem az Isten, aki újabb próbák elé állít.

"...will claw toward the light, hungering for redemption that will only come in the howl of terrible suffering"

                                     (first hybrid)

Rám is ez vár. Akire ez a mondat vonatkozott, a szerelmével veszélybe sodorta, akit szeretett, az életével fizetett érte. Nekem más büntetés jut.

Könnyű emlékek, hová tüntetek?
Nehéz a szívem, majdnem zokogok.
Már nem élhetek meg nélkűletek,
már nem fog kézen, amit megfogok.
Egy kis játékot én is érdemelnék, -
libbenjetek elő, ti gyönge pillék!

Emlékek, kicsi ólomkatonák,
kikért annyira sóvárogtam én
s akiknek egyengettem szuronyát -
törökök, búrok, gyüljetek körém!
Kis ágyúk, ti is álljatok föl rendben!
Nehéz a szívem. Védjetek meg engem!

                                  (József Attila)